Egy zempléni vendégházban bukkantunk erre a pohárkészletre, ahol történetesen debreceni képzőművészek tartottak borkóstolót. (A helyi viszonyokra jellemző adatként közöljük: a helyi kocsmában a másnap délelőtti üdítő – 3 fröccs és egy pohár frissen csapolt sör – együttesen, borravalóval sem érte el a négyszáz forintot.) A gazdával nem tudtunk beszélni, így nem sikerült kideríteni a lelet eredetét és pontos korát. De a feliratok és a fazon – ahogy Fábry Sándornak is köszönhetően manapság szívesen használjuk: a dizájn – azért szolgálnak némi támponttal.
Gyaníthatóan hiányzik a kollekcióból egy, hiszen általában hat darabból szokott állni egy készlet – hacsak nem arról van szó, hogy törvényt bontott a szükség, és a valóság felülírta az álmokat. Öt pohár, öt felirattal áll itt előttünk. Dacia, Trabant, Skoda, Wartburg, Lada – a kor abszolút belőhető, ez a hetvenes, esetleg a nyolcvanas évek. Erősen törjük a fejünket, ha volt, mi lehetett a hatodik poháron. A színe bizonyára piros, egy kis pikáns szoci-vörös nagyon elférne itt, ennél a kollekciónál, de autómárka nem ugrik be, mi volt még népautó akkoriban a nagy KGST-táboron belül. Esetleg a Polski Fiat, de a Fiat nagyon nyugatiasan hangzik, az már-már maga a métely, a rothadás, a lelket silányító, pusztító kapitalizmus.
Ez a kor, amikor a türelem nem rózsát, hanem kocsit termett Magyarországon. Az ember kifizette előre, aztán várt, mikor, hány év, később hány hónap után kerül rá a sor. Nem nagyon lehetett ugrálni, hogy ilyen vagy olyan extrákat szeretne, egy kis metálfényt, klímát, elektromos ablakot – efféle vasárnapi szolgáltatásokkal nem kényeztette a rendszer a hazai sofőröket. Pontosabban: ilyenek nem is léteztek. (Nálunk legalábbis.) Azt kapták, hogy autóba ülhettek, s azzal eljutottak A-ból B-be. Jó esetben. Ha meg jött a vasárnap, lehetett bütykölni, mert valami mindig elromlott ezeken az autókon.
Mindegyik márkának volt valami sajátos pikantériája. Az ős-Dacia arról volt híres, hogy vagy rossz volt, vagy megbízhatatlan, vagy kényelmetlen – esetleg ezek kombinációja. Ráadásul nálunk csak a legfeljebb pártfőtitkárok által csókolgatott Ceausescu dákóromán elmélettel fertőzött országából származott, ami újabb rossz pontot jelentett. A cseh Skoda ezzel szemben úri autónak számított a maga módján, a meglehetősen szűk csomagtartó ellenére is. Eltekintve gyakori betegségétől – a hűtővíz felforrásától – kezesen szolgálta a gazdát. Efféle probléma nem volt a Trabanttal, az ugyanis léghűtésessel működött. Elegánsnak csak a legelvetemültebb rajongók mondták, bár tény, a Trabant „limuzin” formája a mai sedanokat idézi fel. Viszonylag szolidan fogyasztott (benzinből és olajból álló keveréket), a 30 literesnél kisebb tankért cserébe pedig egészen tűrhető méretű csomagtartót kapott a tulajdonosa. Sokan dízel Trabinak csúfolták a Wartburgot, ami nagy volt, széles, viszont csak nehezen lehetett rakodni bele, mindent jó magasra emelve, ami azzal járt, hogy a gazda simán sérvet kaphatott, és a térdét is, meg a kocsit is megkoccantotta a motoros kapával, amivel a kiskertbe készült. Rendszerint csúnya vagy hátborzongató színekben gyártották. Az ötödik elem az utak akkori királyát, a Ladát idézi fel. Motorikusan ezek egészen jó gyártmányok voltak, indultak a hagyományosan hideg orosz (bocsánat: szovjet…) telekben is. Mivel a nagy testvérnek már akkoriban is volt elég üzemanyaga, a Lada torkossága senkit nem érdekelt. Ugyan mit számított, ha egy autó a néhány forintos benzinből 12-14 litert is bekortyolt városban?
Amit mai ésszel nem egyszerű felfogni, az az, hogy jönnek össze a poharak, meg az autók. A szabály akkor sem lehetett más, mint hogy az ember vagy vezet, vagy vedel, a szocializmusban sem illett keverni a kettőt. Az persze lehet, hogy a márkajelzés ezeken a puritán vonalvezetésű poharakon pusztán öncélú díszítőelemként jelent meg. Egyszerűen azért, mert abban a nagy szürkeségben igény volt ezekre a szép színekre és formákra, mint egy falat 3,60 forintos kenyérre. S talán nem állunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk: nyilván a Borsodi és a Kőbányai sör is jobban esett Ladás vagy Daciás pohárból. Legfeljebb az okozhatott némi konfliktust, a szomszéd kisboltból hozott 2 deciliteres palackból töltött kisvárdai meggylikőr vagy cseresznyepálinka után ki melyik márkát ragadja meg.